2012. május 23., szerda
2012. április 12., csütörtök
Klimó Károly és Bánki Ákos tárlatvezetés
Klimó Károly és Bánki Ákos tárlatvezetése
Időpont: 2012.04.17. (kedd) 18 órától
A B55 Galéria tisztelettel meghívja Önt és kedves partnerét Klimó Károly és Bánki Ákos, IGNIS című kiállításának záró rendezvényére.
A finissage-on a két művész tárlatvezetést tart, amelyen a megszokottól eltérően, nem saját, hanem egymás műveit mutatják be. Ezáltal egyfajta nézőpontváltásnak, a két művész párbeszédén keresztül pedig egy inspiráló és kreatív interakció szemtanúi és részesei lehetünk.
Kérjük, jelezze részvételi szándékát az art@b55galeria.hu email címen.
Megnyitó szövege:
Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!
Nem kevés bátorságról tett tanúbizonyságot Csébi Zsuzsa, amikor néhány éve úgy döntött, hogy a B55 Galériát - a budapesti kereskedelmi galériák közül egyedüliként – a kortárs absztrakt művészetnek dedikált kiállítóhelyként működteti.
Meglehet, nem kevesebb bátorságra volt szüksége ahhoz is, hogy Klimó Károly és Bánki Ákos kiállításának megnyitására engem kérjen fel. Őszintén szólva, máig sem értem, hogy mivel érdemeltem ki az ifjú Bánki bizalmát, nem beszélve a kortárs magyar képzőművészet mára emblematikussá vált alakjáról, Klimó Károlyról.
Címkék:
b55galéria,
megnyitó szöveg
2012. március 23., péntek
IGNIS - Klimó Károly és Bánki Ákos
A B55 Galéria szeretettel meghívja Önt és barátait
IGNIS - Klimó Károly és Bánki Ákos
kiállításának megnyitójára
2012. március 23. -án péntek este 7 órára.
A kiállítást megnyitja Dr. Bodnár Zoltán, egyetemi docens, műgyűjtő.
Bánki Ákos és Klimó Károly különböző generáció tagjai, de művészetüket összeköti az erőteljes expresszív látásmód. A két művész most nyíló kiállítása a közös gyökerekből táplálkozó szemléletbeli különbözőségüket és közösségüket kívánja bemutatni. A figurativitást nélkülöző művek színek, formák, gesztusok mentén képződő rétegei kerülik a puszta esztétikai igényt. A munkákon megjelenő mozdulatok, gesztusok nem a véletlen művei. Mindkét művészt erőteljes színek használata jellemzi. Bánki a színek árnyalataival, Klimó pedig a szín materiális erejét kihasználva többdimenziós teret képez a vásznon. A B55 Galéria ezzel folytatja azon törekvését, hogy két művész képeinek párbeszédén keresztül mutat be egy-egy művészeti stílust.
A kiállítás 2012. április 21-ig tekinthető meg.

ignis,
kiállítás,
megnyitó
2012. március 10., szombat
KÁNON Bánki Ákos-Seres László Kiállítása Miskolc
Március 10 – június 2.
KÁNON — Seres László és Bánki Ákos kiállítása
Két művész, összesen 97, külön-külön 67, illetve 30 évesek. Mindketten Miskolcról indultak, ma az idősebb, Seres László Miskolcon, a fiatalabb, Bánki Ákos Budapesten él. Festészetükre leginkább a Seres által kitalált jelző, a „non ego művészet” illik leginkább. Bánki korai képei híres, ámde felismerhetetlen reneszánsz és barokk előképekre épültek, melyek mint „minták”, általában 90, vagy 180 fokkal elforgatva voltak kirajzszögezve a műterem falaira. Seres a nagy „New York-i iskola” hagyományain halad, mely annak idején, Seres New York-i éveiben mint progresszív, kortárs élmény gyakorolt maradandó hatást festészetére.
Bánki túl van fiatalkori művein, a korábbi organikus, szövevényes struktúrákban sűrűsödő képeit összefogottabb, rendezettebb nagyformákból felépülő művek váltják fel. Seres legújabb képei az utóbbi évek redukált, kontroll alatt festett gesztusokra építő képi világa után még tovább egyszerűsödnek, egy-egy színből álló csíkokká sűrűsödnek.
Kurátor: Kishonthy Zsolt
KÁNON — Seres László és Bánki Ákos kiállítása
Két művész, összesen 97, külön-külön 67, illetve 30 évesek. Mindketten Miskolcról indultak, ma az idősebb, Seres László Miskolcon, a fiatalabb, Bánki Ákos Budapesten él. Festészetükre leginkább a Seres által kitalált jelző, a „non ego művészet” illik leginkább. Bánki korai képei híres, ámde felismerhetetlen reneszánsz és barokk előképekre épültek, melyek mint „minták”, általában 90, vagy 180 fokkal elforgatva voltak kirajzszögezve a műterem falaira. Seres a nagy „New York-i iskola” hagyományain halad, mely annak idején, Seres New York-i éveiben mint progresszív, kortárs élmény gyakorolt maradandó hatást festészetére.
Bánki túl van fiatalkori művein, a korábbi organikus, szövevényes struktúrákban sűrűsödő képeit összefogottabb, rendezettebb nagyformákból felépülő művek váltják fel. Seres legújabb képei az utóbbi évek redukált, kontroll alatt festett gesztusokra építő képi világa után még tovább egyszerűsödnek, egy-egy színből álló csíkokká sűrűsödnek.Kurátor: Kishonthy Zsolt
2012. február 20., hétfő
BÁNKI ÁKOS
Bánki Ákos 30 éves. Elérte azt az életkort, amit a krisztusi kor
előszobájának szoktunk nevezni. Jézusnak, ha nem veszik ezt
szentségtörésnek – higgyék el nem ez a célom – innentől kezdve
még volt majdnem három jó éve. Reméljük Ákosnak ennél azért
jóval több jut.
Dante „az emberélet útjának felén” ilyentájt írja az „Isteni
Színjátékot”.
Ákos fest. Újra és újragondolja a színek, formák, vonalak,
festékpöttyök és csurgások rendszerét, megálmodja például
Dionűszosz álmait, amúgy bánki ákososan, ahogy csak ő tudja.
Született február 8-án. Érdekes végiggondolni, hogy ez a nap
kiket adott a világnak és milyen hasonlóságok vannak a február
nyolcadikán születtek, no meg Bánki között.
Címkék:
kiállítás,
megnyitó szöveg
2012. február 5., vasárnap
2012. január 15., vasárnap
ÉS - Nemes Z Márió
Címkék:
kiállítás,
megnyitó szöveg
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)